Sárbogárd
Ország Magyarország
Régió Közép-Dunántúl
Megye Fejér
Járás Sárbogárdi
Jogállás város
Irányítószám: 7000
Körzethívószám: 25
Sárbogárd (németül: Bochart, szerbül: Šarbogard / Шарбогард) város a Közép-Dunántúl régióban, Fejér megye déli részén, a Sárbogárdi járás székhelye.
A megye negyedik legnépesebb városa, az egész Dunántúl legnagyobb területű települése.
A város mai központjának, Bogárdnak az első említése 1323-ból való, földesura, Bogárdi István besenyő nemes volt.
Még a 14. században jelent meg egy másik (szintén besenyő) település, Tinód is, amely ma a város része.
Az 1969. július 1-jén Sárszentmiklóssal egyesült település 1970-ben kapott nagyközségi, 1986. január 1-én pedig városi rangot.
Sárbogárd fontos vasúti csomópont: érinti a Budapest–Pécs-vasútvonal, itt kezdődik a Sárbogárd–Bátaszék-vonal, valamint végpontja a Sárbogárd–Székesfehérvár-vonalnak.
A kiváló vasúti kapcsolatok mellett jó közúti megközelíthetőséggel rendelkezik: a Székesfehérvárt Szekszárddal összekötő 63-as számú főút áthalad a településen.
Híres szülöttei többek között Mészöly Géza, Májer Lajos és Tinódi Lantos Sebestyén.
Neve
Sárbogárd nevében a Bogárdnak a magyar bogár főnév az alapszava.
A „Sár-” előtag a Sárvíz folyóra utal.
Valószínűleg a Bogár és a Tinódi családoktól kapta Sárbogárd a nevét, akik az első tulajdonosai voltak a területnek.
Élővilága
Flóra
Sárbogárd és kistérségének növényvilágát leginkább a geológiai felépítése és a földrajzi helyzete határozza meg.
Sárbogárd és vele együtt az egész Mezőföld az Alföld flóravidékéhez tartozik.
Természetes növénytakarójára jellemzőek voltak a homokpuszták, a löszpuszták, a homoki tölgyesek és a tatár juharos lösztölgyesek, továbbá a folyóvizek völgyeit szikesek,
mocsarak, ártéri ligeterdők és rétlápok jellemezték.
Napjainkra azonban megváltozott a környék flórája, mindezek már nagyrészt eltűntek, a mocsaras, lápos területeket pedig nagy részét igyekeztek lecsapolni, átalakítani.[9] A 200 évvel ezelőtti ritka fajokban gazdag lápvilágnak mára csak maradványai maradtak.
A Sárréti Tájvédelmi Körzetnek területén a mai napig értékes nyúlfarkfüves láprétek, a tocsogós területeken csátés láprétek maradtak fenn.
A legértékesebb botanikai értékei a tájvédelmi körzetnek a szikes- és sztyepptársulások, melyek közül kiemelkedő jelentőségűek az ürmöspuszták és a zárt homoki
rétek növénytársulása.
Mivel a Mezőföld botanikai szempontból még viszonylag feltáratlan, országos vagy megyei szinten ritka növényfajok is előfordulnak.
Például 1890 nyarán a dégi gyógyszerész pamacslabodát (latinul: Krascheninnikovia ceratoides) talált a Sárbogárdhoz tartozó Nagyhörcsökpusztán.
1957 óta pedig semmi jele annak, hogy valaki látott volna pamacslabodát a környéken.
Fauna
Sárbogárdon a főút mentén 3 gólyafészek és egy fészekalátét található.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület weboldalának adatbázisa szerint Sárbogárd területén 19 gólyafészek és 10 gólyafészek nélküli fészekalátét van.
A Sárrét állatvilágát gazdag kétéltűfauna jellemzi (hat béka- és két gőtefaj).
A területen a védett madárfajok közül 197 fordul elő és 97 madárfaj fészkelése bizonyított, köztük olyan ritkaságok, mint a hamvas rétihéja, a kabasólyom, a macska- és
a gyöngybagoly, a kuvik, a kék vércse és az őrgébics.
A vonuló madárfajok közül a ritkaságuk miatt jelentősnek számító kékes rétihéja, fekete gólya, réti fülesbagoly és a rétisas fordulnak elő a Sárréten.
A mocsaras részeken pajzsos cankó, bíbic és az igen ritka nagy póling költ, a nedves réteken még viszonylag nagy számban él fogoly és fürj.
A tájvédelmi körzet területén élő túzokállomány létszáma az elmúlt időben drasztikus csökkenést mutat.
A Sárrét rovarvilága kevéssé kutatott, a ritka lepkefajok közül megtalálható a nagy tűzlepke és a törpeszender.
A Rétszilasi-halastavak a Dunántúl egyik legjelentősebb madárvonulási útvonalán fekszik, eddig itt több mint 220 madárfajt figyeltek meg.
A területen számos fészkelőmadár fellelhető, mint például a cigányréce, szerecsensirály, illetve számos gémféle.
Az áthaladó madarak közül a vadludak és a vetési lúd tízezreinek fontos pihenőhely, a vadrécéknek fontos táplálkozási területnek számítanak a halastavak.
A halastavak nagy vízfelülete számos kétéltű és hüllőfajnak biztosít otthont.
Az emlősök közül a fokozottan védett vidra él nagy számban a halastavak környékén.
A halfajok között megtalálhatók az amurok, a csukák és a harcsák, pontyok és a busák.
Földrajza
A város Fejér megye déli részén fekszik, a Dunától mintegy 20 kilométer távolságban, a Közép-Mezőföldön.
Földtanilag a település löszös területre épült.
A várostól nyugatra folyik a Sárvíz, amellyel szinte párhuzamosan terül el a település magja (északi része Bogárd, a déli Sárszentmiklós) észak-déli irányban.
A városhoz további településrészek, egykori falvak és majorságok is tartoznak, melyek közül a legnagyobb a déli irányban található Rétszilas.
Jelentősek továbbá keleti irányban Kislók, nyugatra pedig Hatvanpuszta (más néven Sárhatvan), Örspuszta és Pusztaegres.
Az északnyugati része Alsótöbörzsök.
A Bogárdi rész északnyugati csücskétől hosszan terül el, és Nagyhörcsökre lehet eljutni.
A Sárvíztől nyugatra található Örspuszta, Sárhatvan és Pusztaegres is.
Sárbogárd közúton Székesfehérvártól és Pusztaszabolcstól 42 kilométerre, Budapesttől 91 kilométerre, Dunaújvárostól pedig 27 kilométerre fekszik, míg Szekszárdtól 63 km-re.
Éghajlat
Sárbogárd a mérsékelt éghajlati övben fekszik.
Sárbogárdon az évi középhőmérséklet 9,6–9,8 °C.
A tél viszonylag enyhe, a nyár pedig viszonylag hűvös.
Július hónap középhőmérséklete 21–21,5 °C, a január hónap középhőmérséklete -1,5 °C.
A napsütéses napok száma évente 70 és 90 között van, a napsütéses órák száma évente körülbelül 2000 óra. Az évi csapadékmennyiség 560 milliméter.
Történelme
A XIV. században a Bogárdi család és a Tinódy család a Sárvíz mellett létrehoztak két települést.
A Bogárdiak a Tinódy családdal rokoni kapcsolatban álltak.
1880-as évtizedében a két községből jött létre Sárbogárd.
Meszlényi Rudolf a Fejér megye reformnemzedék vezéralakja bogárdi származású, aktívan részt vett a pozsonyi diétán.
Sárbogárd neves még a Mészöly családról, amelyik 1721-ben részt vett a forradalomban.
Sárbogárd 1986-ban szerezte meg a városi címet. 1920-ban alapították meg a Sárbogárdi Gimnáziumot.
A Sárbogárdi Tájházban rendezték be a település népművészeti kincseit.
Sárbogárd területén és környékén évezredekre visszamenőleg megállapíthatók az emberi jelenlét nyomai, a legkorábbiak a neolitikum kései szakaszából valóak.
Sárszentmiklós városrészén például római leletegyüttes került elő.
A várostól nem messze, a Tringer tanyán, a Forrás-dűlőnél és a Templom-dűlőnél honfoglalás kori sírokat tártak fel az 1960-as évek elején.
A Tringer-tanyán többek közt két varkocskorongot, kauri kagylót, láncot, gyöngyöket és függőt találtak.
A város mai központja, Bogárd első említése 1323-ból való, földesura Bogárdi István besenyő nemes volt.
Még a 14. században jelent meg egy másik (szintén besenyő) település, Tinód is, amely mára Sárbogárd része lett.
A törökök már igen hamar megjelentek a területen.
Itt vonult Mohamed pasa 1526-os, 1528-as és 1541-es hadjárata, amelyeken túl további portyázások is jellemezték a hódoltságot.
Így az itt élők nagy része vagy egyszerűen nyugatra távozott, vagy a Sárvíz mocsaras vidékén keresett menedéket.
A terület felszabadítása az 1684-es, Lotaringiai Károly által vezetett hadművelettel indult, 1686-ban már ténylegesen keresztény felügyelet alatt állt.
A sárbogárdi települések újranépesedése a 17. században magától ment végbe: egyrészt a Duna mentén érkező délszlávok, másrészt a nyugatról és a mocsarakból visszatértek
népesítették be a korábbi falvakat.
A kereskedelem beindultával – mivel Sárbogárd a Buda–Fehérvár–Pécs és az Enying–Dunaföldvár utak kereszteződésében helyezkedett el – sokat javult az életszínvonal a
nagyrészt kisnemesi, egymásra utalt településrészeken.
A 19. században már Sárbogárdként ismeretes a mai település, miután Tinód és Bogárd egyesült.
Az ekkori település a környék egyéb lakott területeivel ellentétben ténylegesen faluként működött, így sokan költöztek ide a környező majorságokról.
1855-ben azonban már mezővárosi rangot kapott, 1872-ben nagyközség, 1879-ben járási székhely lett.
A mezőváros vasúthálózathoz való csatlakozása 1882-83-ban történt, amikor is rövid idő alatt két vonal épült Sárbogárdon: egyrészt a Budapest – Pécs Vasúttársaság rekordidő
alatt elkészült fővonala, másrészt a Rétszilas–Szekszárd Helyi Érdekű Vasút a MÁV kezelésében.
Később (1897-ben) ezekhez csatlakozott a Sárbogárd–Székesfehérvár fővonal is.
Így regionális központi jellege folyton nőtt; a 20. század elején az ipar – elsősorban a környék jó mezőgazdasági terményeire épült élelmiszeripar – is megjelent a városban.
Sárbogárd a második világháború során, 1944. december 1. és 1945. március 24. között a frontvonalon feküdt, ami súlyos pusztításokat okozott a településnek.
Ám a háború lezárultával komoly fejlődés várt rá.
Az 1956-os forradalom budapesti kirobbanását követően Sárbogárdon is tüntetések zajlottak le.
Október 28-án megalakult a Forradalmi Tanács.
November 4-én hajnalban megindult a szovjet támadás a város ellen.
1953-54-ben új vasútvonal (Rétszilas–Sztálinváros) épült a városban.
Az 1960-as években pedig az ipar is ugrásszerűen gyarapodott, élelmiszer- és feldolgozó ipari vállalatok, valamint a VIDEOTON jelent meg a településen.
Az 1969. július 1-jén Sárszentmiklóssal egyesült település 1970-ben kapott nagyközségi rangot, 1986. január 1-jétől pedig város.
hu.wikipedia.org/wiki/sarbogard 3.0 (CGBY-SA-3.0)